E felvételek alapján bárki joggal gondolhatná, hogy a Horthy Miklós kormányzó és a királyi vár védelmére felállított elit alakulat csupán protokolláris feladatokat látott el. A testőrök azonban katonai feladataikat is komolyan vették. Ez különösen azután vált nyilvánvalóvá, hogy a Mussolini kiszabadításával hírnevet szerzett Otto Skorzeny SS-alezredes ejtőernyős egysége 1944. október 16-án – hetven éve – megtámadta a budai Várat.
A két világháború között szolgáló Magyar Királyi Testőrségről készült fényképek többségén a testőrség tagjai díszegyenruhákban parádézva vesznek részt állami ünnepségeken, díszszemléken vagy a budai Várban zajló őrségváltásokon.
E felvételek alapján bárki joggal gondolhatná, hogy a Horthy Miklós kormányzó és a királyi vár védelmére felállított elit alakulat csupán protokolláris feladatokat látott el. A testőrök azonban katonai feladataikat is komolyan vették. Ez különösen azután vált nyilvánvalóvá, hogy a Mussolini kiszabadításával hírnevet szerzett Otto Skorzeny SS-alezredes ejtőernyős egysége 1944. október 16-án – hetven éve – megtámadta a budai Várat.
A testőrséget már korábban is megérintette a háború szele. 1942 tavaszától önként jelentkező tisztek, altisztek, testőrök indultak harctéri szolgálatra a doni arcvonalhoz. Bangha Ernő volt testőr őrnagy A Magyar Királyi Testőrség 1920–1944 (Budapest, 1990) című forrásértékű művében szerepel, hogy közülük először Hazslinszky Géza őrnagy, a spanyol lovasiskola vezetője, majd Papp-Kökényesdy Sándor őrnagy, a testőrség parancsnokának különleges alkalmazású törzstisztje vonult a harctérre. Hazslinszky, mint a II. önálló huszárszázad parancsnoka, egységével 1942. augusztus 3-án elérte a Dont. Harctéri sikerei közül kiemelkedik az a vágtában végrehajtott támadás, amellyel oldalba kapta és a harctevékenységből kikapcsolta a helyi orosz tüzérséget. „Haditettei közé tartozott egy repülőtér – rajta egy repülőgép és nagy mennyiségű üzemanyag – elfoglalása, illetve zsákmányolása.”
Papp-Kökényesdy Sándor a 2. hadsereg legdélibb szárnyán vette át a 32/I. zászlóalj parancsnokságát. Bangha Ernő írta, hogy egy szovjet támadás közben Papp-Kökényesdy súlyosan megsebesült a vállán. „Egyik testőre, Szabó György testőr őrmester önfeláldozó bátorsággal hozta ki az arcvonalból, és vitte hátra, a kötözőhelyre. Így sikerült őt megmenteni.” Budapesten megműtötték, de sohasem gyógyult meg teljesen. Hazslinszky Géza, akinek egysége súlyos veszteségeket szenvedett, és két tisztje is elesett, szeptemberben tért vissza a testőrséghez. Harctéri szolgálatáért megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal kitüntetést. Ugyanebben az elismerésben részesült Papp-Kökényesdy Sándor is, akit emellett a német Vaskereszttel (2. osztály) is kitüntettek, majd 1943 végén vitézzé avattak. Hazslinszky 1943 végétől a lovas testőrség, Papp-Kökényesdy pedig a testőr lövészzászlóalj parancsnoka lett.
1942 júliusában Pásztóhy Artúr testőr alezredest, a gyalogos testőrség parancsnokát vezényelték a frontra, ahol zászlóaljparancsnok lett. Szeptember 30-án Bangha Ernő százados, az alabárdos szakasz parancsnoka, valamint Bánó Árpád százados, a testőrség parancsnokának segédtisztje vonult a frontra. Velük tartott Görgényi Sándor testőr alhadnagy is, aki már végigharcolta az első világháborút. Bangha igyekezett lebeszélni szándékáról az idős, tapasztalt katonát, de ő makacsul ragaszkodott elhatározásához. A spanyol nemesi családból származó Delacasse Gábor őrmester, a gyalogos testőrség osztályírnoka is a harctéren bizonyította rátermettségét. Mindketten a doni katasztrófa hősi halottai (ha úgy tetszik, áldozatai) lettek. December első felében zászlóaljuk tizenhat vállalkozást hajtott végre. A frontról visszatérő testőrök nem sejtették, hogy nemsokára éppen a németekkel szemben lesz szükségük harci tapasztalataikra.
A németek előbb léptek
Otto Skorzeny 1944 októberében végrehajtott akcióival a németeknek kettős célja volt: a főváros megszállásának biztosítása, illetve Horthy kormányzó végleges félreállítása. A testőrség felkészülését nehezítette, hogy még október 13-án sem tudták, hogyan alakul a belpolitikai, illetve a katonai helyzet. A szovjetekkel titokban folytatott fegyverszüneti tárgyalásokról csak Horthy küldöttjei és néhány beavatott tudott (no meg a német hírszerzés), és a 11-én aláírt előzetes fegyverszüneti megállapodásról is csak 15-én, a koronatanács ülésén számolt be a kormányzó.
Október 14-én a Vörös Hadsereg 48 órás ultimátuma, vagyis a türelmi idő rövidsége miatt a kiugrást már nem lehetett halogatni. Ráadásul a németek is léptek. Skorzeny emberei 15-én délelőtt elrabolták a kormányzó fiát, ifjabb Horthy Miklóst. A kormányzó fegyverszüneti felhívása elhangzott a rádióban, de a hadseregnek küldött parancsait a németbarát tisztek nem továbbították, megbízható tábornokait kiiktatták, s ezzel a kiugrási kísérlet kudarcot vallott. Horthy ezután a Várban tartózkodott, ahol Lázár Károly altábornagy már körültekintően megszervezte a védelmet.
Lázár reggel öt óra tájban a kormányzónál járt, azután magához rendelte a törzstisztjeit. Bangha erről így írt: „Szabályos rendben, vigyázzban állt előtte a négy törzstisztje, az íróasztal mögött pedig Bánó százados. Akkor még nem tudtuk, hogy – ebben az együttesben és alakzatban – életünkben utoljára. […] Röviden a következőkről tájékoztatott bennünket: […] biztosította a kormányzót, hogy az őrzászlóaljjal megerősített testőrség a Várat és az ő személyét napokon át képes lesz megvédeni a németek támadása ellen. A kormányzó ezzel az egy szóval válaszolt: »Ellenállunk.« […] Lázár befejezésül ezt mondta nekünk: A német támadás minden pillanatban várható. Mihelyt megindulnak: tűzmegnyitás! […] Elvárom, hogy mindenki a maga helyén becsülettel teljesíti kötelességét, s ha kell, a Legfelsőbb Hadúrral – vele, érette és a hazáért – a végső áldozatot is vállalni fogja.”
Ellenállás és megadás
Hat óra előtt Lakatos Géza miniszterelnök és Edmund Veesenmayer német követ, Németország teljhatalmú magyarországi megbízottja felkeresték Horthyt, akit rábeszéltek a távozásra, majd rövid időn belül együtt elhagyták a Várat. A németek ezután megpróbáltak behatolni, mire kitört a tűzharc. A kormányzó meg akarta kímélni testőreit a biztos haláltól, ezért távozása előtt utasítani akarta Lázár Károlyt az ellenállás leállítására. A távozást sürgető Lakatos Géza azonban megnyugtatta Horthyt, hogy a testőrparancsnokhoz eljut az erre vonatkozó parancs. Ezekben a kritikus órákban már nem a kormányzó szándékai szerint alakultak az események. Horthy hihetetlen nyomás alatt állt. Fiának elrablása, az idegi és fizikai fáradtság túlságosan megviselte. Álmatlanságtól is kimerülten ült gépkocsiba, s abban a tudatban hagyta el a Várat, hogy nem kerül sor ellenállásra.
Lázár Károly a német támadás kezdetekor még nem értesült a kormányzó újabb döntéséről, ezért a korábbi parancsnak megfelelően cselekedett. Amint jelentették neki a németek behatolási kísérletét, utasította segédtisztjét, Bánó századost a tűzparancs kiadására. A testőrök félórás tűzpárbajban visszaverték a német támadást. Lázárhoz eközben juthatott el Horthy megadásra vonatkozó parancsa. A testőrök néhány ponton a „tüzet szüntess” kürtjel elhangzása után is folytatták a harcot, mert a fegyverropogásban nem hallották a jelet. Kétségtelen, a Vár elleni német támadás és a testőrség ellenállása nem tartozik a legjelentősebb történelmi események közé, viszont akkor, néhány száz bátor testőr számára ez élet és halál kérdése volt. A feltehetően hat SS-ejtőernyős halálával végződött harc lefújása után a németek a testőröket letartóztatták, majd három nappal később átadták őket a nyilasoknak. Október 19-én büntetésből csaknem mindnyájukat frontszolgálatra küldték.
Lázár altábornagyot a Gestapo október 17. után Bécsbe, majd a mauthauseni koncentrációs táborba szállította. 1945 januárjában visszaadták a nyilasoknak, akik „hűtlenség” vádjával lefokozták, majd január 20-tól március 29-ig Sopronkőhidán fogva tartották. Ezután gyalogmenetben Németországba kényszerítették, ahol ismét a németek fogságába került. Április 25-én Oberaudorfban nyerte vissza szabadságát, és június 21-én tért haza Budapestre.
Ha azt hitte, hogy náciellenes magatartását a szovjetek által egyre nyíltabban támogatott kommunisták méltányolni fogják, nagyot tévedett. 1946. szeptember 1-jén (56 évesen) a mintegy hatvanezer közalkalmazottat utcára taszító B lista alapján nyugállományba helyezték, majd 1951-ben ő is elszenvedte a Rákosi-féle kitelepítések borzalmait. 1968-ban hunyt el, Budapesten. 1992-ben a Magyar Köztársaság elnöke előléptette posztumusz vezérezredessé.
Bangha Ernő a letartóztatása után beteget jelentett, majd a hadseregtől távol bujkált. Rövid időre szovjet fogságba került, de már 1945 tavaszán kiszabadult. Az igazolóbizottság eljárását követően a HM előadója, majd 1945 júliusától 1946 decemberéig a parlamenti őrség parancsnokhelyettese lett. 1945 áprilisában előléptették alezredessé, novemberben pedig ezredessé. 1948 őszén a Honvéd című folyóirat felelős kiadói állását is megkapta, de nemsokára elbocsátották. Megpróbált elhelyezkedni, de ha valahol fölvették, napokon belül kirúgták. 1952 és 1967 között dolgozott mint munkás, állatgondozó, raktáros, brigádvezető, ügyintéző, ellenőr stb., 1986-ban hunyt el. A köztársasági elnök 1991-ben posztumusz vezérőrnaggyá léptette elő.
Elismerés helyett büntetés
Bánó Árpád 1947 októberében szabadult a szovjet hadifogságból (távollétében előléptették őrnaggyá), de nyomban ezután menesztették. Dolgozott a Budapesti Állami Erdőgazdaságnál mint időszaki erdei munkás, a Kispesti Bádogos– Szerelő és Lakatos Kisipari Termelőszövetkezetnél mint szerelő átképzős tag (1953), majd 1955-ben, a sikeres vizsgát követően „a vízszerelő szakmában négyes kategóriájú szakmunkássá” nyilvánították.
Akadtak persze lehangolóbb esetek is. A testőrségtől még a háború előtt kivált Máté-Törék Gyula alezredest (1928-tól 1937-ig a gyalogos testőrség parancsnoka volt) például bebörtönözték. Márianosztrán, majd Vácott raboskodott. Fogva tartása egy idő után már a rabtartóinak is kínos lehetett, ezért felszólították, hogy kérelmezze a hátralévő büntetésének elengedését. Ezt válaszolta: „Én utálom önöket, és nem kérek önöktől semmit.” Ehhez tartotta magát. Szabadulása után éjjeliőrként dolgozott egy gödöllői építkezésen.
Bánó Árpád a Tűzkereszt 1. fokozat, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a kormányzói dicsérő elismerés hadiszalagon a kardokkal, a pápai Pro Ecclesia et Pontifice arany érdemkereszt és más kitüntetések birtokosa volt. Német és francia nyelvtudással, Ludovika akadémiai végzettséggel, kiváló szolgálati múlttal a háta mögött szembesült a meg nem érdemelt megpróbáltatásokkal. Édesanyja, Schachermayer Hermina ismert és tekintélyes linzi kereskedőcsaládból származott. Az 1956-os forradalom idején lehetőségük lett volna elhagyni az országot, mégsem tették. Pedig a rosszindulatú, barátságtalan rendszer a forradalom leverése után is tartogatott meglepetéseket. 1958. március 25-én az ötvenkét esztendős Bánó Árpádot (tíz évvel a félreállítása után) a Honvédelmi Minisztérium 0272/58. 03. 25. számú parancsa, mint „osztályidegen, politikailag megbízhatatlan” személyt lefokozta őrnagyból honvéddé. Nyugdíjazására 1966-ban került sor. 1982-ben helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.